Ránk 3 okból érdemes hallgatnod!


Először is én, Katona Zoltán, mint a…

rendszer megalkotója egy olyan súlyproblémával küzdő személy voltam, mint amilyen jelenleg most Te vagy. Így átérzem az összes problémádat, melyen segíteni szeretnék.

Saját problémám egészen a 20-as éveim végéig kitartott. Akkor értettem meg, hogy a probléma megoldása nem csak a táplálkozáson vagy az edzésen múlik. A kiskaput máshol, mélyebben találtam meg, a jéghegy alján, mely a vízben leledzik.

Túlsúlyom meglétekor született a megoldás a problémára, melyet azóta is követek. Ezzel elérve, hogy nem tartok attól, hogy ismét vissza fogok hízni.

Másodsorban szakmai kapcsolataink révén….

nagyon sok prominens szakembert ismerünk, akiknek a tudása nem légből kapott, hanem iskolák oktatásaira, kutatások, kísérletek eredményeire alapszanak.

Tehát nem légből kapott ötleteket tudunk biztosítani számodra, hanem konkrét, kipróbált és bizonyított stratégiákat. (számos orvos, természetgyógyász, pszichoterapeuta, dietetikus, gyógytornász segíti szakmai tanácsaival munkánkat)

Kapcsolatban állunk egészség-megőrzéssel kapcsolatos állami és nonprofit szervezetekkel, akikkel összefogva segítjük egymás munkáját a fogyni akaró emberek érdekében.

Három… ezernél is több…

Ügyfeleink közül az általunk javasolt ingyenes és fizetős stratégiák révén veszítették el túlsúlyukat és tartják meg súlyproblémától mentes testüket, életüket.

A tavalyi kutatásunkban például a megkérdezett ügyfeleink több mint 60%-a nyilatkozta azt, hogy egy év alatt elérte célját. (vékonyabb, mint egy éve.)

A 15 részből álló ingyenes hírlevél sorozatban e-mailen eljutatott tanácsainkat hetente több százan olvassák. Ingyenes, fogyással, egészséges életmóddal kapcsolatban kiadványokat rendszeresen publikálunk.

Nagyobb munkát kényszerít a szívedre, és az ereidre. Növeli a vérnyomást, felborul a cukor-, és a zsíranyagcsere. Nő az agyvérzés kockázata. A súlyfelesleg miatt csökken a mozgékonyság és a stabilitás is.

Őszinte leszek Hozzád! Mint tudod, nem csak ingyenes kiadványaink vannak. Ha érdekel, lesznek olyan kiadványaim is, melyeket megvásárolhatsz, ha akarsz. Legsikeresebb kiadványunk egy életmódváltó rendszer, melyben szakértők bevonásával, segítséget nyújtunk azon fogyni vágyók számára, akik gyorsabban szeretnének lefogyni és ezért fizetni is hajlandók.

Megalakulásunk óta több ezren vásároltak termékeinkből, tanulmányainkból, kiadványainkból, vagy vettek részt személyes tréningjeinken. Évente tartunk fogyással kapcsolatos Életmód Táborokat…

Itt személyesen, még több szakértő bevonásával, hasznos tanácsokkal, edzésekkel, előadásokkal, oktatásokkal segítünk a résztvevőknek.

A célkitűzésünk "felnőtteket edzettségi szinttől függetlenül aktív, egészséges élethez segítsük". Mindezt csakis azért mert "Az emberi test az egyetlen olyan "gép" a föld felszínén, ami tönkremegy, elromlik, ha nem használják."

 

Engedd meg, hogy befejezésképpen 3 lehetőséget is mutatassak Neked, amivel rövid idő alatt, visszahízás nélkül, garantáltan le tudsz fogyni:

Az egyik az általam kifejlesztett módszer, ami a fogyásodat éppen a rossz beidegződések, negatív énképek megszüntetésével kezdi. Magyarul: először belül, a fejedben és az érzéseidben tesz rendet.

2011 óta Magyarországon is elérhető az az egyhetes, jó hangulatú tábor, amin a megfelelő Életmódot lehet egyszerűen, másokkal összefogva, szakértői segítséggel elsajátítani. Amit ha Te is megismersz, akkor egészen biztosan könnyen és gyorsan tudsz lefogyni.

Itt azokat a szakértők által továbbfejlesztett, könnyen elsajátítható technikákat oktatjuk, amelyekkel annak idején én is lefogytam.

Az Életmódváltás fő hatása – ahogy említettem fentebb –, hogy először fejben „fogyaszt le”, majd ezt követően mutatja meg, hogy mi az a minimális mozgás, és mik azok az apró táplálkozási változtatások, amiket Te is könnyedén elsajátíthatsz annak érdekében, hogy visszahízás nélkül, garantáltan lefogyj.

Meglátod: ha velünk tartasz sokkal jobb érzésekkel, szenvedés nélkül, örömmel szabadulsz meg a plusz kilóktól.

És a legjobb, hogy nincs meghatározva semmilyen "márkájú" étel, alapanyag fogyasztása, vásárlása, és akár otthon is elkezdheted segédeszközök nélkül a fogyasztó edzést!

Nem mindegy tehát, hogy milyen módszert választasz. Mert van belőlük vagy fél tucat, és a választás sokszor nem könnyű. Mi segítünk Neked megtalálni a számodra legmegfelelőbb és legkönnyebb utat, ami a karcsú testhez vezet.

A másik lehetőség ugyanennek az életmódnak az otthoni változata. Ezt azért fejlesztettük ki, hogy azok is megtanulhassák a módszert, akik nem tudnak az előre meghirdetett időpontban eljönni a táborba. Ebben az a jó, hogy anélkül tudod elkezdeni a fogyókúrát és az életmódváltást, hogy alkalmazkodnod kellene az Életmód Tábor időpontjaihoz.

Az Életmódváltás Alapjait ugyanis már oktatóanyag formájában, saját otthonodban is könnyedén, különösebb segítség nélkül elsajátíthatod.

A harmadik lehetőség pedig egy olyan 1 napos, jó hangulatú, kiscsoportos (3-5 fős) foglalkozás, amelyen velem és egy mozgás – táplálkozás - gondolkodás témában jártas szakembertől kaphatsz segítséget és könnyen követhető útmutatásokat a szenvedés nélküli és visszahízás-mentes lefogyásodhoz.

A tréningnapon azokat a módszereket sajátíthatod el, amelyeket az Életmód táborban is tanítunk. A különbség csak annyi, hogy ezen a napon csak a lényegre koncentrálunk, és személyre szabottan segítünk Neked.

Akármelyik opciót választod is, én a program során végig itt leszek, bizalommal fordulhatsz hozzám a kérdéseiddel! Nem érdemes tovább várnod, hisz tudod: a legjobb pillanat a változások elkezdésére a MOST!

Ha elhatároztad, hogy megteszed a fogyáshoz vezető úton az első lépést, akkor egyszerűen csak válaszd ki a következő oldalon a Számodra legmegfelelőbb megoldást, és találkozzunk akár a következő Életmód táborban, akár az otthonodban, az oktatóanyagon keresztül, akár személyesen a tréningnapon!

Szeretettel várlak a következő oldalon!

Üdv, Zoli

Testi Lelki Szerviz kft. Szolnok, Jubileum tér 5. 22/8. * Cégjegyzékszám: 16-09-015040

Ingyenes Ügyfélszolgálati Számunk: 06 80 620 100

 

Katona Zoltán

Katona Zoltán

vezető tanácsadó

 

 

Dr. Lepény Éva

Dr. Lepény Éva

orvos, természet-gyógyász

 

André Anikó

André Anikó

gyógytornász

 

Szűcs Zsuzsanna

Ügyfélszolgálatos

 

 

 

 

 

Sikertörténetek

Gellérfi Ági

4 hónap alatt -13 kg.

Ági (35), aki gerincproblémával küzd (Scheuermann-kór.) nemcsak a túlsúlyával tudta felvenni a harcot, de férjét is be tudta vonni az életmódváltó programba, sőt kicsi gyermekein is észrevette a pozitív hatásait.